Látogass el családoddal a megújult Park Strand Kempingbe a Velencei-tavon!

Ismertesd meg a kempingezés élményét gyermekeiddel az agárdi Park Strand Kempingben, ahol a nyugodt környezet és a természetközelség elegye garantálja a háborítatlan pihenést  – most kedvező áron, kedvezményes szabadidős eszközhasználattal!

2018-tól folyamatosan megújuló Park Strand Kemping

+

Kemping vezetőt Váltottunk

A Park Strand Kempingben 2018-ban kemping vezető váltásra került sor, amely új színt és irányt hozott a kemping életébe. A vezetést egy fiatal, modern gondolkodású csapat vette át.

Felmértük az igényeket

A vezetőváltás óta kiemelten figyelünk vendégeink visszajelzéseire. Sok panasz érkezett például a kemping területén tartott hangos, nyugalmat szétziláló rendezvényekre. Ezeket beszüntettük és a nyugalomra összpontosítunk.

Felújítottunk

2018-ban a kemping számos épületét és elemét felújítottuk. Sor került a két ifjúsági hostelünk felújítására, illetve tűzrakóhelyek létesítésére. Emellett idén többek közt napvitorlák telepítésére, illetve játéktermek kialakítására is sort kerítünk.

Bővítettük a szolgáltatáskörünk

A szolgáltatáspalettánk bővítésére is sor került, így idéntől már kisbolt és újabb éttermek is működnek a kemping területén, illetve minden eddiginél több szabadidős programot és szolgáltatást élvezhetnek vendégeink.

Z

Újraterveztük a foglalást

A mai igényeknek megfelelő, egyszerű online foglalási folyamatot hoztunk létre, melynek segítségével minden eddiginél egyszerűbbé vált a kempingbe való jelentkezés, valamint a recepció vendégfogadása is sokkal gyorsabb lett.

Bevezettük a kedvezményes eszközhasználatot

Fontos számunkra a kempingezők elégedettsége, ezért 2019-től kupon- és bérletrendszerünkkel vendégeink nagy kedvezményekkel vehetik igénybe szabadidős eszközeink szinte mindegyikét!

A Park Strand kempingről

  • Hatalmas, 8 hektáros terület, 500 méter hosszú partszakasszal
  • Természetközeli kemping: úszó nádszigetek, bizonyítottan gyógyhatású víz, gazdag természetes élővilág
  • Tisztán tartott strand, változó mélységű vízzel
  • Számos szolgáltatás a kemping területén: büfésor, kisbolt, vízieszköz kölcsönző, tűzrakóhelyek és még sok más
  • A kemping területén értékmegőrző és biztonsági szolgálat működik

A Park Strand kempingről

  • Hatalmas, 8 hektáros terület, 500 méter hosszú partszakasszal
  • Természetközeli kemping: úszó nádszigetek, bizonyítottan gyógyhatású víz, gazdag természetes élővilág
  • Tisztán tartott strand, változó mélységű vízzel
  • Számos szolgáltatás a kemping területén: büfésor, kisbolt, vízieszköz kölcsönző, tűzrakóhelyek és még sok más
  • A kemping területén értékmegőrző és biztonsági szolgálat működik

(Kattints a nagyításhoz)

A kemping strand része 150 méter hosszat hasít ki a tó partjából és tartalmas kikapcsolódást biztosít mind gyerekek, mind a felnőttek számára. A gyermekek részére 90 cm vízmélységű elkülönített rész áll rendelkezésre, a tó bevizsgált gyógyhatással bíró vize pedig úszásra és vízi szabadidős programok űzésére is kiválóan alkalmas.

És azt mondtuk már, hogy nálunk jelentős, akár 50%-os kedvezménnyel kölcsönözheted a programokhoz szükséges eszközöket?

Látnivalók a közelben

A Velencei-tó környéke számos érdekes látnivalóval rendelkezik, ráadásul egy napos emberi léptéken belül! Hogy mire gondolunk? Nos, biciklivel (amit ingyenesen, vagy hosszabb időre kedvezményesen kölcsönözhettek tőlünk) például megközelítőleg 60 perc alatt Székesfehérvár főterén találhatjátok magatok, de a Velencei-tavat is kényelmesen megkerülhetitek 2,5 – 3 óra leforgása alatt. Látogassatok el a pákozdi katonai emlékparkba is, túrázzatok fel az Ingókövekhez, lőjjetek egy szelfit az óriás Miskahuszár szobor előtt, csodáljátok meg a székesfehérvári Bory-várat vagy fedezzétek fel a közeli szőlőhegy borospincéit!

Élményprogramok féláron

Béreld szabadidős eszközeinket 50%-os kedvezménnyel az eltöltött éjszakák után járó kuponjaiddal!

1-2-3 ÉJSZAKÁS FOGLALÁSOKRA

1 DB 50%-os KUPONT ADUNK SZEMÉLYENKÉnT

4 és 5 éjszakás FOGLALÁSOKRA

2 DB 50%-os KUPONT ADUNK SZEMÉLYENKÉnT

6 ÉS A FELETTI ÉJSZAKÁS FOGLALÁSOKRA

3 DB 50%-os KUPONT ADUNK SZEMÉLYENKÉnT

Milyen szabadidős programokon vehetsz részt családoddal kedvezményesen?

Korlátlan eszközhasználat All-inclusive* bérleteinkkel

Az itt tartózkodásod alatt minden nap programokon vennél részt? Akkor ajánljuk a kedvezményes árú szabadidős eszközös bérlésére használható bérletünket, melyekkel minden nap szinte korlátlanul bérelheted eszközeinket!*

 

  • Megkerülnéd a Velencei-tavat családoddal? Kérj tőlünk egy biciklit vagy kickbike-ot akár napi 5 órában!
  • Netán a tavon úszó nádszigeteket közt vesznél el? Váltsd be a bérleted kajakra, kenura vagy SUP-ra (paddleboard)!
  • Mennyi időre szállsz meg a kempingben? Napi, 3 napos vagy 5 napos bérletünkkel garantáltan nem fogtok unatkozni a nyaralásotok alatt!

Napi bérlet

1 főre = 3500 Ft 2 főre = 5900 Ft 3 főre = 7900 Ft 4 főre = 9900 Ft

3 napos bérlet

1 főre = 8900 Ft 2 főre = 14900 Ft 3 főre = 18900 Ft 4 főre = 23900 Ft

5 napos bérlet

1 főre = 11900 Ft 2 főre = 19900 Ft 3 főre = 25900 Ft 4 főre = 31900 Ft
*MILYEN ESZKÖZÖKRE VÁLTHATÓ BE A BÉRLET?
  • Bicikli: bicikli használat naponta 5 órában, igény esetén gyereküléssel
  • Kickbike: kickbike használat naponta 8 órában
  • Kenu:  4 személyes kenu használat naponta 4 órában (4 főnek)
  • SUP:  SUP (paddleboard) használat naponta 2 órában
  • 1 személyes kajak:  1 személyes kajak használat naponta 2 órában
  • 4 személyes kajak: 4 személyes kajak használat naponta 2 órában

Miért A park strand kemping?

Családbarát kemping

A hozzánk látogató családoknak minden feltételt biztosítunk ahhoz, hogy egy nyugodt és felejthetetlen nyaralásban legyen részük. A számos programelem és szolgáltatás mellett saját biztonsági szolgálattal is rendelkezünk!

Végtelen nyugalom

Számodra milyen egy ideális kemping? Nálunk nincsenek zavaró hatások, nincsenek idegörlő rendezvények, csak a nyugalom és a természet üdítő közelsége. Gyere és élvezd barátaiddal a Velencei-tó idilli környezetét!

Kedvezményes eszközhasználat

Béreld szabadidős eszközeink 50%-os kedvezménnyel a kapott kuponjaiddal vagy használjátok őket szinte korlátlanul a program bérleteinkkel!

Folyamatosan bővülő szolgáltatáskör

Használd a kemping konyháját, látogass el a nemsokára megépülő játéktermünkbe, rakj tábortüzet a tűzrakóhelyeink egyikén vagy ebédelj meg a kemping területén található éttermek egyikében! Bízunk benne, hogy megtalálod, amire szükséged van.

Számtalan programlehetőség

A Velencei-tó közvetlen környezete szinte végtelen programlehetőséget kínál, ráadásul emberi távon belül. Fedezd fel a helyi látványosságokat (Ingókő, dinnyési madárrezervátum, szőlőhegy stb.) és élj a szabadidős programlehetőséginkkel (SUP, bicikli, kickbike, kajak, kenu)!

Természetközeli kemping

A kemping hatalmas, 8 hektáros területe és annak természetközelsége garantálja a háborítatlan pihenést. Adjátok át magatok a természetnek és élvezzétek a Velencei-tó bizonyítottan gyógyhatású vizét vagy fedezzétek fel a tó, illetve a környezetének gazdag élővilágát!

Miért A park strand kemping?

Családbarát kemping

Végtelen nyugalom

Kedvezményes eszközhasználat

Folyamatosan bővülő szolgáltatáskör

Számtalan programlehetőség

Természetközeli kemping

Kemping árak

Látogassatok meg minket idén nyáron és pihenjetek a megújult Park Kemping és Hostelben a Velencei-tó partján!

hu_HUMagyar