Lehetőségek és felejthetetlen élmények várnak rád kempingezés közben.

Nincs is felemelőbb érzés, mint élvezni a szabadságot és a természet festői csodáit, miközben ideiglenes otthonunkat akár naponta is változtathatjuk, hogy napról-napra minél több csodát tudjunk befogadni. A kempingezés során a lehetőségeink száma szinte végtelen, a néha bizony bosszantó külvilág szép lassan eltűnik és megtaláljuk a békét. Vagy épp az önfeledt szórakozást: ez csakis rajtunk áll és attól függ, hogy mire vágyunk, amikor a kempingezés mellett tesszük le a voksunkat.

Számos okot találhatunk arra, hogy elmeneküljünk a hétköznapi élet rutinjából és kiszállva a mókuskerékből tényleg szabadon élhessünk a szabadságunk alatt. Már többször bebizonyosodott, hogy mindannyiunknak szüksége van a természethez való visszatérésre. A kempingezés nagyszerű alkalmat ad mindehhez, de ennél sokkal többet. Vonzó az a gondolat, hogy a tiszta égbolt alatt ülünk szeretteink társaságában a tábortűz körül, bámuljuk a csillagokat és hallgatjuk az éjszaka rejtelmes hangjait, miközben maximálisan feltöltjük testünk és lelkünk energiatartalékait. A kempingezés megmutatja számunkra egy teljesen új út lehetőségét, amely bizony izgalmas, élményekkel teli, megmutatja a lehetőségek széleskörű tárházát, miközben feltölt és megnyugtat. De nézzük, hogy még miért imádjuk annyira!

A kempingezés tesz igazán szabaddá

Amikor a kemping mellett döntünk szó szerint kitörünk az unalmas hétköznapok világából. Attól a pillanattól kezdve, amikor kiválasztjuk a megfelelő eszközöket (egy jó kemping sátor és a gondosan megtervezett kemping felszerelés nélkülözhetetlen a felejthetetlen élményekhez), a kempingezés helyszínét és időpontját. Maga a kemping sátor felállítása is izgalmas kihívás. Amellett, hogy megmozgatja testünket és elménk agytekervényei is őrült munkába kezdenek, jó alkalmat ad arra is, hogy máris kikapcsoljunk és a jól elvégzett munka után megjutalmazzuk magunkat. Hogy mivel? Azzal, ami a legjobban esik, legyen az egy gasztronómiai remekmű, egy üdítő csobbanás a közeli vízben vagy épp a kedvenc dalunkra egy kellemes táncra hasonlító ugra-bugrálás. A kempingezés során akár ezeket is megtehetjük.

Így lesz kaland az életünk

Mindenki másként határozza meg a kaland fogalmát, amely az egyéntől függően a munkahelyre, iskolába való eljutástól kezdve a fára mászáson át az Antarktiszon való átkelésig igen széles skálán mozoghat. A kempingezés egészen biztosan szerepel szinte minden kalandról szóló, értelmező szótárban, már ha létezik ilyen. Gondoljunk csak bele! Gyerekként biztosan szívesen aludtunk sátorban, és már maga a sátrazás gondolata is izgalommal töltött el minket. A kemping sátor bizony már kaland a javából! És akkor még nem is beszéltünk a zseblámpa misztikus fényéről esténként, a tábortűz melletti izgalmas történetekről, a rengeteg nevetésről és a fantáziánk újra szárnyal. Ráadásul ez az élmény tovább fokozható: mert a kempingezés szinte összeforr a barátok, a család és a szeretteink fogalmával. Felemelő érzés mindezt megosztani másokkal.

Újra közelebb kerülhetünk egymáshoz

Egyszerűen nem jut eszembe jobb lehetőség egy közös családi nyaralásra, mint a kempingezés. A kemping területén ugyanis nemcsak a gyerekeknek van óriási, szabad játszóterük, hanem a kempingezés megadja a keretét annak, hogy egymással minőségi időt töltsünk, a telefon vagy a televízió állandó zavarása nélkül. Itt inkább közösen élvezzük a tábortűz melegét, elénekeljük kedvenc dalainkat, beszélgessünk a nap kalandjairól, megtervezzük a következő napi szórakozási vagy épp pihenési elfoglaltságinkat. A kempingezés bizonyosan újra elhozza az összetartozás felemelő érzését és megmutatja az élet „másik oldalát”.

Itt még a házimunka is szórakoztató lehet

A kempingezés bizony együtt jár feladatokkal és munkával is, ám ezek – az otthonival ellentétben – sokkal gyakrabban adnak pozitív érzéseket, és nem mellesleg szórakoztathatnak is minket. Képzeljünk csak el egy közös főzést és jöhetnek az izgalmas kemping ételek! Ez is a már korábban sokat emlegetett kaland kategóriájába tartozik, hiszen láthatatlan szövetség szövődik a kempingező csapat között, miközben mindenki bedobja a saját ötletét az étellel kapcsolatban. Jöhet a feladatok kiosztása: bevásárlás, előkészítés, megvalósítás, terítés, szervírozás.

Furcsa lehet, de a krumpli pucolása is sokkal jobban esik a szabad ég alatt, a kemping sátor mellett ülve. Érdemes kipróbálni! Közben persze erősödik a „csapattagok” közötti kapcsolat, a házimunka során sokat lehet nevetni, gyakorolni a kompromisszumokat, kikapcsolni a gondolatokat, és nem ritka esetben mély beszélgetéseket folytatni. Vagy épp vicceket, szórakoztató történeteket mesélni, amikre a hétköznapok során valamiért igen ritkán kerítünk alkalmat.

Minden nap megválaszthatjuk a kilátást

Míg egy nyaraló, szálloda vagy apartman meghatározott, mondhatni szó szerint kőbe vésett adottságokkal rendelkezik, a kemping sátor azzal a csodálatos és sokoldalú tulajdonsággal megáldott, hogy szinte bárhová leverhetjük. Talán nincs is annál felemelőbb érzés, mint amikor reggel kihúzva a kemping sátor cipzárját azonnal elénk tárul a csillogó vízpart, az égig nyúló hegyek, a zöldellő dombok vagy épp a vadregényes erdő. A kempingezés egyik igazi csodája épp ebben rejlik: a szabadságban, amiben tényleg azt tehetjük, amit aktuálisan szeretnénk.

Nem kell lemondanunk a kényelemről sem

A kempingezés egykor a kényelmetlen szinonimáját is jelenthette, amely után sajgó tagokkal és gyakran kissé átázottan, átfagyottan indultunk hazafelé a nyaralás után. Ma azonban ez teljesen megváltozott. Biztos mindenkinek megvan az a kép, amikor egy család vagy baráti társaság veszekedve építi a kemping sátrat, mert természetesen mindenki jobban tudja, hogy hova kerüljenek az egyes darabok és hogyan kell minél hatékonyabban elvégezni a feladatot? Aztán persze a művelet végén a fűben ott kandikál egy-egy kimaradt rúd, cövek, vagy bármilyen alkatrész, amiről aztán fogalmunk sincs, hogy hová való? Nos, ma már olyan korszerű és nagyszerű (ráadásul jól szellőző) sátrakat fejlesztettek ki a gyártók, amelyeket két perc alatt felállíthatunk (és ugyanennyi időbe telik összecsukni), hála az önhordó szerkezetnek.

Ezek az úgymond pop-up sátrak akár cövekelés nélkül is biztosan megállják a helyüket, azért nem árt bebiztosítani magunkat. Szóval a kemping felszerelés feltétlenül tartalmazzon egy (gumi)kalapácsot, mert az bizony jól jöhet ezeknél a munkáknál. Fontos kérdés, hogy min alszunk. Ma már könnyedén vásárolhatunk elképesztően kényelmes matracokat is, amiben úgy alhatunk, mint egy kisbaba (ezt a matracot feltétlenül már a sátorba helyezve fújjuk fel). Ne feledjük azonban lemérni a sátor pontos méreteit, mert hiába szereztünk be egy hiper-szuper matracot, ha az nem fér be az alvóhelyünkre.

Egy pillanatra a saját nappalinkban érezhetjük magunkat

A kemping felszerelés teljességéhez hozzátartozik néhány polifoam matrac beszerzése is: nem csupán hőszigetelő, hanem egy extra réteget is ad a talaj és a matracunk között. Ha több napra megyünk jól jön egy kényelmes hálózsák is, de vészhelyzet esetén kitűnő szolgálatot tehet egy otthonról hozott párna és a plédek, takarók is. Kempingezés közben nyilván nem szeretnénk a porban, vagy épp az esetleges sárban üldögélni, amire szintén kitaláltak már egy otthoni kényelemhez hasonló élményt nyújtó megoldást.

Ha beszerzünk egy-kettő kempingfotelt, akkor akár úgy is érezhetjük magunkat, mintha nem a vadregényes környezetben, hanem a kedvenc fotelünkben ülnénk a saját nappalinkban. A fotelekben nem mellesleg szuperül lehet grillezni, enni vagy épp olvasgatni. Nem árt egy „kinti használatra” rendszeresített plédet is betenni a kempingezés előtt. Ez ugyanis nem csupán takaróként tesz jó szolgálatot a hűvösebb éjszakákon, hanem kártyázni, pihenni vagy épp a csillagokat szemlélni is jól jöhet.

Bámulatos és ízletes ételeket készíthetünk

A nap zárásaként akár meg is koronázhatjuk a velünk történteket egy jó kis grillezéssel, amely nem csak tápláló, hanem manapság már ezer és ezer változata létezik. Süthetünk több féle húst, zöldségeket, használhatunk szószokat, különböző fűszerezéseket és technikákat. Nem mellesleg az ízorgia mellett a grillezés szinte mindig jóízű beszélgetéseket, nevetéseket és akár új barátságokat hozhat (miért is ne hívnánk meg egy közös sütögetésre kempingező szomszédjainkat?).

A kemping ételek változatossága csak rajtunk múlik (kezdőknek segítségként már kempingező szakácskönyv és rengeteg Internetes recept, ötlet és tipp is rendelkezésére áll). Itt a legjobb lehetőség új receptek kipróbálására, kísérletezésre, eddig ismeretlen ízek felfedezésére. Érdemes beszerezni (vagy kezdőként kölcsönkérni rendszeresen a kempingezés örömeinek hódoló barátainktól) egy túrafőzőt és gázpalackot. Fontos a tapadásmentes edénykészlet. Ezekben nem mellesleg akár még a kempingezés egyik „alapját” jelentő hagymás babot vagy épp tojást is készíthetünk. Emellett vigyünk magunkkal egy kis hűtőtáskát is, amivel nem csak az ételek alapanyagait, hanem a frissítőinket is hidegen tarthatjuk.

A kempingezés a pihenés szinonimája

Valljuk be: a saját ágyunkban szinte soha nem élvezhetjük a maga teljes valójában a napfelkeltét. Sőt, csak a legelenyészőbb alkalommal kelünk fel csak azért korábban, hogy gyönyörködjünk benne. A kempingezés során azonban minden reggel (persze derült égbolt esetén) újra és újra átélhetjük ezt a csodát. A kempingezés során valami rejtélyes oknál fogva könnyebben ébredünk és minden esetben motiváltan, lelkesen indul a napunk. És ezt az érzést, lelkesedést és varázslatot olyannyira magunkba szívhatjuk, hogy még a kempingezés után, a szabadság végén, visszatérve a mindennapokba is elraktározzuk. Talán egészen a következő kempingezés alkalmáig.

Mert lehetőségek széles tárháza vár

Magyarország tökéletes választás egy fantasztikus kempingnyaraláshoz: számtalan lenyűgöző szépségű táj segít, hogy visszataláljunk a természetbe. A Balaton, Közép-Európa legnagyobb tava számos kempingezés lehetőségét kínálja, de a számtalan bányató mellett a hegyvidékeken is létesültek kempingek. Több helyen a sátrak mellett bérelhető mobilházak is várják a vendégeket. A különlegesen szép panorámájú Velencei tó lenyűgöző vízparti területen kínálja a kempingezés élményét…

A kempingezés a pihenés szinonimája

A kempingezés tehát számtalan lehetőséget kínál a szórakozásra, pihenésre, kikapcsolódásra, feltöltődésre. Garantálja az emlékezetes élményeket és jó érzéseket. A kempingezés során egyszerűen kikapcsolhatjuk a világ többi részét és csakis a jelenre koncentrálhatunk. Bármikor tarthatunk szünetet, miközben a természetközeliséget átélve vagyunk a családunkkal és a barátainkkal.

Valahányszor kempingezünk, mindig elönt majd minket egyfajta nyugalom. A kempingezés ugyanis a pihenés szinonimája.

en_GBEnglish (UK)